2017. júl 26.

Népképviseletet!

írta: Tamás Rutz
Népképviseletet!

Népképviselet. Egy olyan kifejezés, amit szinte már el is felejtettünk a politikával kapcsolatban. Rég nem a népről szól a hatalom játéka, hanem a "nagyságos urak" zsebéről és saját érdekeinek képviseletéről. Ez pedig nem csak a mai kormánypártról szól.

Vannak akik azt mondják, hogy lehet értéksemlegesen politizálni, hogy lehet valami kívülálló az összes politikai kategórián. Persze... Van ilyen. Azok a politikai pragmatizmuson alapuló és csak a hatalmat megszerezni vágyó politikai szervezetek, amik értéksemlegesen dolgoznak. Nekik nincs más céluk: nyerni. 

Újra erőt kéne venni magunkon és megreformálni a magyar politikát. Középpontba kell helyezni a képviseletet és az értékeket, viszont ki kell szorítanunk a matekozáson alapuló "mindent a kormányváltásért" gondolatot.
A magyar ellenzék legnagyobb problémája ma, a hitelességi válság. A magát szociáldemokratának valló szervezet, ma nem képviseli a munkásokat. Szinte nincs is rá programja. Hol a baloldali program, a kétkezi munkások bérrendezésére? Hol maradnak az innovatív gondolatok, hogy minden melós jobb körülmények között élhessen?

A magát liberálisnak mondó politikai közösségekről azt tartja sok ember, hogy a fű, a gender meg európa témáival foglalkozik. Ez tévedés. Mert ezzel sem. Lassan már nincs kilépés az "Orbán takarodj" regiszterből, meg persze a szövetségpolitikai maszatolásból. Ha meg van is konkrétum, az meg valami szimbolikus ügy, elvont téma.

Ha nem változunk, akkor nem lesz változás. Mindenkinek fel kell építeni a saját táborát és mindenkinek meg kell alkotni saját erejét. Létre kell hozni a "feelinget", a karaktert, a saját kulturális közeget. Ha elmulasztjuk a munkát, akkor a NERben ragadunk. 

A megújulásban pedig kiemelt szerepe van az új pártoknak. Amennyiben az új magyar ellenzék hagyja, hogy 2018 után az MSZP és a DK reprezentálja a jobboldalon kívüli világot, történelmi bűnt követ el! 

 

 

 

Szólj hozzá

blog hiba jövő politika közélet együttműködés mszp fidesz magyarország kormány modern rövid elemzés megújulás probléma haza párt vezetés hatalom ellenzék országgyűlés kormányzás dk momentum Fidesz Orbán Magyarország Gyurcsány Debrecen Történelem Tamás Együtt Rutz Koalició