2016. ápr 03.

Mitől leszünk teljesen elcseszettek? Top 5 probléma Magyarországon

írta: Tamás Rutz
Mitől leszünk teljesen elcseszettek? Top 5 probléma Magyarországon

Magyarország nem egy normális ország. És nem csak ma, 10 évvel ezelőtt sem volt az. Ennek pedig az indoka nem az, hogy Gyurcsány mekkorát hazudott vagy Orbán mekkora stadiont épít. Ez a fajta politizálás a felszín, ami alatt rendszerszintű hibák vannak, kurzustól függetlenül.
Sokszor hallom, hogy „változást”! Kemény szóval élve önmagában a változás egy pótcselekvés, ha nem néz szembe azzal, amit elcsesztünk, nem kezel józanul. Az alábbiakban megpróbálom röviden kifejteni azt, hogy milyen problémákat próbál az elit besöpörni a szőnyeg alá. Ha így marad, akkor 20 év múlva, totálisan élhetetlen lesz nyugati szemmel hazánk.

mosolyogj_20magyarorszag.jpg

1. Kontroll nélküli fogyasztói társadalom

Én hiszek a piacgazdaságban. Hiszek abban, hogy  szabad vállalkozás és a magántulajdon szentségénél nincs nagyobb szabadságot garantáló rendszer. Viszont ehhez kell a tudatosság. Magyarországon a nyugati típus felé hajló kapitalizmusra úgy tértünk át, hogy az oktatási rendszer által nem kap releváns tudást a jövő nemzedéke. Így nem tudják tömegesen kiaknázni a szabad verseny előnyeit, könnyen megvezethetővé válnak és a kulturális sokszínűség helyett, a homogén, divatcikkekre épülő fogyasztás uralkodik. Nincs már generációs lázadás eszmék mentén, csak "plázadás".

2. Elhanyagolt vidéki szegénység

Legyen szó a több mint 100 éve, a város szélére gettósított kisebbségről vagy a zsákfaluban lévő és nyomorban sínylődő lakosságról, a magyar politika egyik főbenjáró bűnéről beszélünk! Olyan emberekről, akikről az állam teljesen levette kezét és hagyta, hogy azok kiszoruljanak a társadalom peremére. Tipikusan félrekezelt problémakör. Itt nem az ész nélküli segélyezés, vagy a közmunkának nevezett kényszerített pótcselekvés az alternatíva, hanem a vidékfejlesztés, közösségépítés, illetve a munkaerőpiacra való terelés. Persze amit mondok az nem hangzik olyan könnyen emészthetőnek, nem tudja senki ráírni a plakátjára, de iránykijelölésben észszerű.

3. Emlékezetpolitikai kútfőmérgezés

Magyarországon élő hagyomány, hogyha valakit bántottak a kommunisták, akkor jobboldali, hogyha pedig felmenőit bántották a Horthy rendszerben, akkor az meg baloldali. Itt nem értékekről beszélünk, hanem prekoncepciókról. Azért mert valaki valahova sorolja magát még nem lesz közvetlen eszmei leszármazottja valamelyik népnyúzó kreténnek. Erre persze a politikai pártok rá is játszanak, hogy még polarizáltabb legyen a társadalom. Simán belefér, hogy Gyurcsány vidéken Kádár nosztalgiázzon, Orbánék meg Hóman szobrokat csináljanak. Na, ezt hívják néphülyítésnek. Ettől pedig el kell szakadni!

4. Oligarchia

Teljesen mindegy, hogy az MSZP féle Puch brigád vagy Mészáros Lőrinc rablóbandája. Amíg az állami pénzek elosztásában szerepe van a korrupciónak, a politikai pártok mögött álló oligarcháknak, addig nem fog normális közéletiség teremtődni. Az érdekek lenyomják az elveket, az eszmék elhanyatlanak a gazdasági haszon ellenében. És így lesz undorító a politika.

5. A jövőkép halála, a pillanattal szemben

Ha saccolni kell, a nyugdíjrendszer kb 20 évig tudja húzni a jelen állapotában. Az észszerű döntés a megtakarítások felé történő terelés lenne, de ez tényleg nem egy ütős kampányszlogen. A fosszilis tüzelőanyagokra épített gazdaság még talán 50-60 évig is el tud agonizálni a jelen állapotában, ami nem túl szép jövő az autóipar által dominált termelőszektorunknak. Az utóbbi 26 évben nem volt egy kormányzat sem, amelyik egyenes gerinccel politizálva, jövőképet, irányt mutatott volna. És nem, a Gyurcsány féle ámokfutás, amiket ő reformoknak nevezett, nem tartozik a mérleg pozitív részébe. Egy felelős kormány nem a napi politikai érdekeit figyeli, hanem az ország érdekét. Ebben eddig szinte mindenki megbukott...

 

Szólj hozzá