2016. már 30.

Neked itt nincs helyed!

írta: Tamás Rutz
Neked itt nincs helyed!

 

A debreceni Hallgatói Önkormányzat előterjesztésére, a Debreceni Egyetem szenátusa elfogadta Tisza István szobrának átköltöztetését. Azzal indokolta a HÖK, hogy a hallgatók szerint méltatlan a mostani helye. Egyetértek a ténymegállapítással: méltatlan. Főként az, hogy van.
Az Egyetem, mint a szabad szellemiség otthona, mint a jövő értelmiségének intézménye és a tudományok palotája, nem lehet egy ilyen ember szellemiségének fészke.

4443111121051147_tisza_istvan_szobra2.jpg

Tisza István, mint politikus nem vállalható a modern nyugati világ számára. Első miniszterelnöksége idején megtörtént a zsebkendő szavazás, az obstruáló képviselők erőszakkal történő elvezetése és egy olyan belpolitikai válság, amely miatt még a parlamentet is feloszlatták, illetve saját pártja szétszéledése is bekövetkezett. Házelnöksége idején 6 embert ölt meg a karhatalom, mikor az általános választójogért tüntettek, vita nélkül fogadtatott el törvényeket. Második miniszterelnöksége idején rendeletekkel szigorította a gyülekezési jogot, a sajtótörvényben növelték a hatóságok jogköreit az engedélyeztetésre, és –bár német nyomásra- bevezette hazánkat az első világháborúba, engedve a nyomásnak. Ez is jusson eszünkbe, mikor Trianont siratjuk. Jusson eszünkbe a miniszterelnök, aki habár kezdetekben ellenezte a fegyveres konfliktust, feláldozta a politikai érdekei mentén a haza becsületét. Gondoljunk a politikusra, aki mindent megtett a kisebbségek politikai lenyomása érdekében és ezért akadályozta a választás jogának kiszélesítését.

Ő lesz az, aki a fiatal értelmiség arcába bámul majd nap, mint nap, mikor azok mennek a tudás házába. Vagyis lenne, mert nem fogjuk hagyni!

 

Rutz Tamás

Szólj hozzá

politika közélet első emlékezet szégyen szobor hatalom ellenzék világháború kormányzás méltatlan Egyetem Fidesz Magyarország István Debreceni Tisza Debrecen Történelem Tamás Együtt emlékezetpolitika Rutz Gróf Főépület